Albert, Lipót
3 °C
12 °C

Az IMF rontott a lengyel GDP-előrejelzésen

2009.11.17. 11:27

Az IMF némileg rontotta Lengyelország jövő évi gazdaságnövekedésével kapcsolatos korábbi előrejelzését. A változtatást nem indokolta. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) most azzal számol, hogy 2010-ben 1,9 százalékkal nő a lengyel bruttó hazai termék (GDP) az eddig várt 2,2 százalék helyett. Lengyelország az egyetlen tagállam az Európai Unióban, amelyet elkerült a recesszió, a gazdasága 1,1 százalékkal nő az idén az IMF becslése szerint. A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének az átlaga szerint idén 1,2 százalékra lassul a gazdaságnövekedés a tavalyi 5 százalékról, jövőre 2,0 százalékkal nő a GDP.