Stagnálnak a szlovák árak

2010.01.15. 12:48

Decemberben sem emelkedett az infláció Szlovákiában. Az Európai Unió harmonizált fogyasztói árindexe szerint tavaly 0,9 százalékos volt az egész évi infláció Szlovákiában - közölték a szlovák statisztikai hivatalban pénteken. Történelmileg ez a legalacsonyabb éves infláció Szlovákiában. Az infláció csökkenési irányzat decemberben is folytatódott. Decemberben az árindex - novemberhez viszonyítva - 0,3 három százalékkal volt alacsonyabb. A szlovákiai fogyasztói árak novemberben és decemberben az összességükben stabilak voltak. Az EU módszertana szerint Szlovákiában szeptember óta nem emelkedtek az árak. Októberben 0,1 százalékos csökkenést mutattak ki. Éves szinten decemberben az élelmiszer és az alkoholmentes italok ára 5,1 százalékkal volt alacsonyabb. A háztartási berendezések, lakberendezések ára 3,6 százalékkal volt kisebb mint egy éve. A cipő és a ruházat ára 2,4 százalékkal, a közlekedésé 0,6 százalékkal volt alacsonyabb. A másik oldalon az egészségügyi árak 7,5 százalékkal, az alkoholos italok és dohányáruk 7,4 százalékkal voltak drágábbak, mint egy éve. A szállodai árak 4,8 százalékkal, az éttermi árak 2,3 százalékkal, a telekommunikáció 1,2 százalékkal,az energia pedig egy százalékkal volt drágább.