Legalább annyi olajon ülnek az oroszok, mint húsz éve

2010.02.03. 16:56

Oroszország kőolajkészletei most éppen akkorák, mint 1990-ben, a Szovjetunió széthullásának évében, közölte a természeti erőforrásokért felelős miniszter szerdán. Jurij Trutnyev elmondta: azóta összesen 7 milliárd tonna (51,3 milliárd hordó) kőolajat hoztak felszínre, és ezt teljes egészében pótolják az új mezők. Ennek nagyságáról nem nyilatkozott a miniszter, mivel az adat bizalmas jellegű. A brit BP adatai szerint jelenleg Oroszország az egyetlen olyan ország, amelynek kőolajtermelése meghaladja a napi 10 millió hordót - miután Szaúd-Arábia korlátozta termelését -, de a készletek 79 milliárd hordóra becsült nagyságát tekintve csak a hetedik helyen áll a világon. Mindamellett a legtöbb elemző szerint Oroszország ennél nagyobb készletekkel rendelkezik, tekintettel az újonnan feltárt mezőkre Kelet-Szibériában és az Északi-sark vidékén. A készletek nagyságát tekintve az első Szaúd-Arábia, majd Irán, Irak, Kuvait, Venezuela és az Egyesült Arab Emirátusok következik.