A Volán-társaságoknál nem szórják a pénzt

2010.02.03. 16:06

Az idén mintegy 800 millió forint megtakarítás várható attól, hogy a 24 Volán-társaság hat konzorciumba tömörült, így összehangolják tevékenységüket, közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerdán. Az erről szóló szerződéseket a 2010. január 15-i határidőig megkötötték, aminek nyomán hat konzorcium alakult meg. A Volán-társaságok ebben az évben összességében mintegy négymilliárd forint megtakarítással számolnak, hangsúlyozza az MNV közleménye.