Melinda, Vivien
-5 °C
3 °C

Enyhül a görög gazdák haragja

2010.02.05. 13:32

Enyhül a január közepe óta tiltakozó görög gazdák haragja: pénteken már elkezdték az útblokádok feloldását Görögország szerte, annak ellenére, hogy a kormány továbbra sem hajlandó teljesíteni követeléseiket. Ugyanakkor a legfontosabb Bulgáriával közös - Promahon-Kulata - határátkelőnél tovább tart a traktorokkal fenntartott blokád. A gazdálkodók ezzel arra akarják felhívni a figyelmet, hogy a bolgár fél sem egészen vétlen a görög mezőgazdaság problémáiban. A görög gazdák szerint az EU-n kívülről érkező mezőgazdasági termékeket Bulgáriában "átcímkézik", görög áruként tüntetve fel azokat, és támogatást kapnak ezek után. A bolgár kormányfő a határakció kapcsán korábban azt közölte, hogy országa 10 millió eurós kártérítést követel majd az elszenvedett veszteségekért. A bolgár média szerint a blokád Bulgáriának 40 millió euró kárt okozott. A január 15-e óta tiltakozó görög gazdák Görögországban a főbb autópályákat és a határátkelőket torlaszolták el, hogy ezzel adjanak nyomatékot az állami mezőgazdasági támogatások gyors kifizetésére irányuló követelésüknek, miközben a súlyos adósságproblémákkal küzdő görög állam nem akarja kifizetni számukra az agrárszubvenciókat.