Magasabb lehet a tavalyi görög államháztartási hiány

2010.04.07. 16:19 Módosítva: 2010.04.07. 16:20

Görögország felülvizsgálja tavalyi GDP-arányos államháztartási hiányadatát, amely valamivel magasabb lesz az előzetesen közöltnél, jelentette be a görög kormány szerdán. A hírre gyengült az euró és romlott a görög szuverén adósságtörlesztési kockázat fedezetére szolgáló határidős biztosítási csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása. A görög kormány eddig azzal számolt, hogy az államháztartási deficit a GDP 12,7 százaléka volt tavaly. Elemzők szerint a hiány a felülvizsgálat után 12,8, vagy 12,9 százalék lesz. A görög kormány cáfolta egyúttal azokat a korábbi értesüléseket, hogy a deficit akár 13,5 százalék lehetett. A felülvizsgált adatot jelenleg az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat vizsgálja, amely április végéig ismerteti a végleges hiányszámot. A deficit felülvizsgálatával kapcsolatos hírre az ötéves görög CDS-árazás 401,5 bázispontra nőtt. Négyszáz pont fölött utoljára február elején állt. Az euró 1,3356 dolláron állt röviddel 16 óra előtt, ami 0,3 százalékos dollárerősödés a kedd késő esti jegyzéshez képest.