A gazdaságra nem lesz negatív hatással a lengyel tragédia
Lengyelország nem számít arra, hogy a szombati légikatasztrófa – amelyben életét vesztette a lengyel államfő és több más magas rangú vezető, közöttük a nemzeti bank kormányzója – bármilyen negatív hatással lesz az ország gazdaságára, mondta Donald Tusk kormányfő vezető tanácsadója vasárnap.
Michal Boni elmondta, hogy a kormány állandó kapcsolatban áll a lengyel nemzeti bank vezetésével, amely biztosítja az üzletmenet folyamatosságát. A bank monetáris tanácsa hétfőn megtartja menetrend szerinti ülését. A pénzügyi szervezetek állami felügyeletének elnöke még szombaton azt közölte, hogy nem áll fenn a veszélye annak, hogy a piacokon zűrzavar támad a katasztrófa miatt.
Hasonló véleményen vannak az ország vezető piaci elemzői is, akik úgy látják, hogy a hét elején a katasztrófa beárnyékolhatja a piacok teljesítményét, gyengülhet a zloty, és csökkenhetnek a részvényárfolyamok is, de ezek a hatások csak igen rövid életűek, és jelentéktelenek lesznek.