Nyáron lehet vezércsere az APEH-nál

2010.06.14. 08:07 Módosítva: 2010.06.14. 08:09

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a lehető legkorábbi időpontban hajt végre személycseréket az APEH élén - közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére a tárca sajtóosztálya. A napilap hétfői számában azt írta: emellett tudatták, hogy a személyi átalakítások semmiképpen sem tartanak majd szeptemberig. A Magyar Nemzet szerint ezek alapján bizonyosnak tűnik, hogy már a nyáron megköszönik a jelenlegi elnök és több helyettese munkáját. A lap a sajtóosztálytól megtudta azt is, hogy jogértelmezési probléma akadt az adóhatóság mostani vezetőjének, Szikora Jánosnak az eltávolítása körül. Mint írták, egy Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején kelt 2007-es jogszabály-módosítás ugyanis azt mondja ki, hogy a vezetői megbízás határozott idejű, s azt csak bizonyos esetekben lehet visszavonni. Szikora János megbízása 2013-ig tart. A lap szerint ugyanakkor Szikora közszolgálati jogviszonya határozatlan idejű, s egy napokban elfogadott törvény alapján ez két hónap felmentési idővel indoklás nélkül megszüntethető. A minisztérium ismertetésére hivatkozva a Magyar Nemzet azt írta: egyes jogértelmezések szerint kérdéses, hogy a közszolgálati jogviszonyról szóló rendelkezések elválaszthatók-e a vezetői megbízásra vonatkozó szabályoktól. Az utódról a tárca szerint még korai nyilatkozni. Korábban nem cáfolt hírek szerint Vida Ildikó, az előző Orbán-kormány alatt alatt előbb Simicska Lajos helyetteseként az APEH második embere, majd 1999-től elnöke lehet újra az adóhatóság első embere.