Albin
0 °C
10 °C

3,5 százalékkal nőhet a lengyel gazdaság

2010.06.29. 14:55

A lengyel bruttó hazai termék (GDP) akár 3,5 százalékkal nőhet az idén az eddig várt három százalék helyett - jelentette ki Jacek Rostowski lengyel pénzügyminiszter kedden. A Reuters által korábban megkérdezett elemzők a GDP 3 százalékos idei növekedésére számítottak. Az azóta nyilvánosságra hozott, a vártnál jóval kedvezőbb májusi kiskereskedelmi eladásokra, illetve az ipari termelési adat után több elemző javította a lengyel gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését. Eddig a lengyel kormány hivatalosan 3 százalékos GDP-növekedéssel számolt 2010-re, felülmúlva azt az 1,2 százalékot, ami a tavaly jóváhagyott, idei költségvetési törvényben szerepel. Az eredetileg vártnál jóval nagyobb gazdaságnövekedés nagyobb adóbevételt eredményez. Ennek a hatására a költségvetési hiány 10-15 milliárd zlotyval (2,9-4,4 milliárd dollár) lehet kisebb, a tervezett 52 milliárd zloty (15,2 milliárd dollár) deficitnél. Májusban a lengyel kiskereskedelmi értékesítés 4,3 százalékkal nőtt éves szinten, a szakértők által várt 3,2 százalékkal szemben. Ugyanebben a hónapban az ipari termelés 14,0 százalékkal emelkedett tavaly májushoz képest, míg az elemzői várakozásokban jóval szerényebb, 8,1 százalékos növekedés szerepelt.