Csúszik a döntés a Malév tőkerendezéséről

2011.01.05. 13:28

Január 6-án folytatódik, de már látni, hogy érdemi döntés nélkül, a Malév Zrt. december 8-án kezdődött rendkívüli közgyűlése. A cégben 95 százalékos állami tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ugyanis azzal a mandátummal küldte a képviselőjét a közgyűlésre, hogy indítványozza a légitársaság tőkehelyzete rendezésének elhalasztását – közölte szerdán az MNV.

Az állami tulajdonos szerint tőkerendezésre legkorábban a Malév finanszírozási igényéhez igazítva és a 2010 évi beszámoló közgyűlés általi jóváhagyását követően, valamint a 2011.évi üzleti terv ismeretében kerülhet sor. A döntés indoka az, hogy az MNV csak ezen dokumentumok alapján tudja megítélni a Malév jövőbeni forrás- és tőkeigényét, így tőkerendezést ezen a közgyűlésen nem kíván megvalósítani.

Az MNV, mint a társaság legnagyobb tulajdonosa ugyanakkor elkötelezett amellett, hogy a nemzeti légitársaság megkezdett reorganizációjának folytatásához és a biztonságos, stabil működéshez szükséges pénzügyi forrásokat biztosítsa. Az állami vagyonkezelő a Malév tőkerendezésének kérdését a cég 2010. évi auditált beszámolója alapján a negatív saját tőke mértékének pontos ismeretében fogja megvizsgálni, a társaság legnagyobb hitelezőjének bevonásával – olvasható a közleményben.