A svájci gazdaság a vártnál nagyobb mértékben bővült a tavalyi utolsó negyedévben a kedden megjelent adatok szerint.
A bruttó hazai termék (GDP) 0,9 százalékkal nőtt 2010 október-decemberben az egy negyedévvel korábbihoz képest, a növekedési ütem így gyorsult a harmadik negyedévi 0,8 százalékhoz képest, és meghaladta a 0,5 százalékos bővülést jósló elemzői konszenzust.
A történelmi csúcsokat döntő frankárfolyam ellenére a svájci termékek egyre kelendőbbek külföldön, az árukivitel 3,2 százalékkal haladta meg az előző negyedévit, ami jóval nagyobb növekedés, mint amekkora a megelőző két negyedévben végbement. Elsősorban a vegyipari termékek exportja nőtt. Ugyanakkor a szolgáltatásoknál az erős frank visszavetette az exportot, ezen a területen 5,8 százalékkal csökkent a kivitel.
Éves összevetésben 3,1 százalékkal nőtt a GDP, míg a szakértők 2,8 százalékra számítottak. A közösségi fogyasztás 1,2 százalékkal nőtt az utolsó negyedévben az előző negyedévhez képest. A magánfogyasztás 0,3 százalékkal emelkedett. A vállalati beruházások 6,3 százalékkal nőttek, az építőipar teljesítménye pedig 1,2 százalékkal bővült.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IV. kerület Attila utca 14-18.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon