Alig gyorsult az infláció

A fogyasztói árak februárban 0,4 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest, és 4,1 százalékkal haladták meg az egy évvel azelőtti szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Az elemzők 4,2 százalékos inflációt vártak februárra.

Az élelmiszerárak egy hónap alatt 1,2 százalékkal növekedtek, ezen belül meredeken, 16 százalékkal emelkedett a cukor és 9,3 százalékkal a liszt ára - mondta Mináry Borbála, a KSH főosztályvezetője.

Az idén az első két hónapban átlagosan 4,0 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

A maginfláció februárban 0,3 százalék, 12 havi összehasonlításban 1,9 százalék volt. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számított 12 havi áremelkedés 4,8 százalék, az egyhavi 0,7 százalék volt.

A fogyasztói árak 2010-ben átlagosan 4,9 százalékkal emelkedtek, az idén januárban a 12 havi infláció 4,0 százalék volt. Tavaly februárban a havi infláció 0,3 százalék, a 12 havi 5,7 százalék volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59