Menyhért, Mirjam
18 °C
33 °C

Újabb kínai autógyár Afrikában

2011.05.04. 16:39

A kínai Brilliance China Automotive Holdings autógyár a nyugat-afrikai Beninben autógyárat épít 46 millió dolláros beruházással - írja honlapján az orosz RIA Novosti hírügynökség a kínai China Daily napilapra hivatkozva. A Kotonu városban épülő üzem termelési kapacitása évi 50 ezer személygépkocsi, mikrobusz és haszongépjármű lesz. A beruházást két kínai vállalat finanszírozza, a közös vállalatban 51 százalékkal rendelkező Brillance mellett a maradék 49 százalékos tulajdonrész birtokosa, a Beijing Runfar Investment befektetési társaság. A Beijing Runfar igazgatója szerint a kedvező földrajzi fekvés és a fejlett kikötői infrastruktúra miatt esett a választás Beninre az autóipari beruházás helyszíneként. Kotonu a térség egyik legnagyobb kikötője évi 2,5 millió tonna átrakó kapacitással. Az üzemben gyártott autókat a benini belföldi piac mellett a térség országaiba, közöttük Nigerbe, Togóba Nigériába is exportálni tervezik a kínai beruházók. A kínai autógyárak már megnyitottak maguk előtt néhány észak-afrikai piacot, valamint Dél-Afrikát is. A Cherry Automobile például 2010-ben az értékesítési rangsorban a negyedik helyezést vívta ki magának Egyiptomban.