Német bankárokkal nézett farkasszemet Orbán

2011.05.06. 00:02

Megbízható gazdasági, illetve üzleti partnernek nevezte Magyarországot a legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank elnöke.

Josef Ackermann nyitotta meg csütörtök este azt a berlini üzleti fórumot, amelyet a Deutsche Bank szervezett a németországi látogatáson tartózkodó Orbán Viktor magyar miniszterelnök tiszteletére.

A csaknem 300 meghívott vendég előtt tartott előadásában a magyar kormányfő a többi között kiemelte, hogy Németország erősödése, gazdasági fejlődése és befolyásának növekedése egybeesik a magyar nemzetpolitikai célokkal. Magyarország a német befektetőket hosszú távú partnernek tekinti - hangsúlyozta a miniszterelnök, utalva arra: látogatásának célja az is, hogy kedvet csináljon a további német befektetésekhez. Az előadást pódiumbeszélgetés követte, amelyen a kormányfő mellett részt vett három, Magyarország iránt immár hagyományosan elkötelezett német vállalat, az Audi, a Bosch és a Knorr Bremse elnöke, illetve regionális igazgatója.

A Deutsche Bank elnöke megnyitójában kiemelte azt is, hogy a német beruházók elégedettek a magyarországi befektetési környezettel, amit a legutóbbi felmérések egyértelműen bizonyítottak. Utalt arra, hogy a megkérdezett, Magyarországon jelen lévő német vállalatok, illetve cégek több mint 80 százaléka ma is ugyanolyan szívesen ruháznak be az országban, mint korábban. Szavai szerint ugyan ez vonatkozik a Deutsche Bankra is, amely 1990 óta rendelkezik képviselettel Magyarországon.

A bankelnök méltatta a magyar uniós elnöki tevékenységet is, kiemelve, hogy az ország rendkívül nehéz időben vette át a stafétabotot. Úgy értékelte, hogy az Európai Unió előtt álló kihívásokkal szemben a magyar elnökség helyes lépéseket tett.