Mártha Imre az Elmib élén

2011.05.16. 07:56

Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. korábbi vezérigazgatója május közepétől az Elmib-csoport vezérigazgatójaként folytatja pályafutását, egyben tagja lesz az igazgatóságnak is, közölte a cég. A legnagyobb magyar magántulajdonú energetikai vállalkozás, az Elmib Zrt. stratégiai célja, hogy az új vezérigazgató irányításával a hazai energiapiac legnagyobb szereplőivel is versenybe szálljon, és meghatározó szerepet vállaljon a zöldenergia-termelés hazai elterjesztésében.

A közlemény szerint a magyar tulajdonban lévő energetikai cégcsoport számára jelentős változást hoz az új vállalatvezető belépése, akinek vállalatirányítási és szakmai tapasztalata újabb lökést adhat a társaság további fejlődésének. Kele József, a társaság eddigi vezérigazgatója és társtulajdonosa a jövőben az igazgatóság alelnökeként a stratégiai irányításban vállal szerepet.

A tizenegy éves Elmib-csoport az elmúlt öt évben sikeres középvállalattá nőtte ki magát. A hazai gázpiacon több mint 2000 kilométer gázvezetékkel 245 települést ellátó társaság a romániai Hargita megyében is gázszolgáltatási koncesszióval rendelkezik. Négy megújuló energiára épülő erőmű építését kezdte meg, az első biogáz erőmű Dömsödön 2009. decemberétől üzemel, olvasható a közleményben.