Leonóra, Inez
-4 °C
6 °C

2013-ban ér a román határra az M43-as

2011.06.30. 12:42

Az M43-as autópálya Makótól az országhatárig tartó szakasza 2013 májusára készülhet el. Most folyik a sztrádaépítés előkészítése, ennek több mint 3,4 milliárd forintos költségét zömében uniós forrásból fedezik – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. csütörtökön. A fejlesztés az Európai Unió támogatásával valósul meg, a beruházás előkészítésére 3,4 milliárd forint van, aminek 85 százalékát Brüsszel adja.

A 23,1 kilométeres Makótól Nagylakig tartó autópálya építéséhez már rendelkezésre állnak a jogerős építési és hatósági engedélyek, elkészült az engedélyezési tervdokumentáció, az örökségvédelmi és környezeti hatástanulmány, valamint elvégezték a tervellenőrzési feladatokat és a szükség szerinti tervfelülvizsgálatot – áll a cég közleményében. Most készül a megvalósíthatósági tanulmány, az UTIBER Kft. a kiviteli tervek előkészítését végzi, és már folyik a terület régészeti feltárása.