Csökkent a spanyol munkanélküliség

2011.07.04. 11:08

Spanyolországban csökkent a munkanélküliség júniusban, egy hónap alatt csaknem 70 ezren jutottak munkához. Azonban az elhúzódó gazdasági válsággal küszködő ország 40 millió lakosából 4,1 milliónak továbbra sincs állása. A madridi munkaügyi minisztérium hétfőn közölt adatai szerint a munkanélküliek száma 1,6 százalékkal, 67.858 fővel csökkent májushoz képest. A munkanélküliség sorban a harmadik hónapja mérséklődött, de még így is 21,3 százalékon áll, ami a legmagasabb érték a fejlett ipari országok körében.

A javulás az idegenforgalom robbanásszerű fejlődésének köszönhető. Az észak-afrikai és közel-keleti politikai bizonytalanság miatt ismét egyre több turista érkezik Spanyolországba, az év első 5 hónapjában 7,3 százalékkal voltak többen a tavalyinál, és 24,1 százalékkal többet költöttek, mint a 2010. január-májusi időszakban. Ugyanakkor az egy évvel korábbihoz képest 3,5 százalékkal nőtt a munkanélküliek száma, mert az idegenforgalom és az exportra termelő ipar - a jelenlegi két húzóágazat - nem tud annyi munkaerőt felszívni, mint a 2008-ban összeomlott építőipar, amelyben milliók dolgoztak.