Félmillió cég lépett be a kamarába

2012.05.29. 07:21

A hét végéig mintegy félmillió vállalkozás került be a kamarai adatbázisba, március végéig négyszázezren összesen kétmilliárd forint regisztrációs díjat fizettek be, írta a Napi Gazdaság kedden.

A lapnak Dunai Péter, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) főtitkára elmondta, hogy a regisztrációk feldolgozása elhúzódik, elképzelhető, hogy a júniusi határidőre csak az addig feldolgozott vállalkozások adatai állnak majd rendelkezésre. A múlt hét végi adatok szerint 490-500 ezer vállalkozás szerepel az adatbázisban, azonban még nem mindegyikük esetében végeztek a díjfizetés ellenőrzésével, ami a regisztrációs szám kiadásának feltétele. A legnagyobb lemaradást a fővárosban és Pest megyében tapasztalták.

A kamara legkorábban júniusban lát esélyt arra, hogy a közhiteles adatbázisokkal való összevetés után megkeresse a regisztrációs folyamatot elmulasztó vállalkozásokat, a főtitkár szerint ez akár az év hátralévő részét is igénybe veheti. A legfrissebb - márciusi végi - adatok alapján regisztrációs díjból a törvényi határidőre mintegy kétmilliárd forint érkezett meg a területi kamarákhoz, ami azt jelenti, hogy mintegy 400 ezer vállalkozás fizette meg az ötezer forintos díjat.