Görögország idén talpra áll

2013.01.17. 18:21

Görögország az idén kikapaszkodik a recesszióból, az államháztartásban pedig többlet keletkezhet a görög pénzügyminiszter szerint. Joánisz Szturnárasz a Handelsblatt című német üzleti lapban megjelent interjúban kifejtette: Görögország tavaly tíz év után először elérte a költségvetési célokat, emellett több célkitűzést túl is teljesített. Az adósságszolgálattal kapcsolatos költségeket nem tartalmazó elsődleges hiány például a tervezett 4,6 milliárd euró helyett 3,7 milliárd euró volt 2012-ben. A nemzetközi hitelezőkkel egyeztetett reformok következetes végrehajtása révén az államháztartási helyzet mellett a gazdaság versenyképessége is javul, ezt mutatja, hogy tavaly 13 százalékkal nőtt az export.