Nem ér célt a kormány kedvenc programja

9 hozzászólás
A közfoglalkoztatottak száma 2014-ben már 150 ezernél is magasabb volt. Bár a program deklarált célja őket a nyílt munkaerőpiacra vezetni, a közfoglalkoztatottak egyre csökenő hányada, a 2013 őszén kezdők kevesebb mint 10 százaléka volt munkaviszonyban fél évvel közfoglalkoztatotti munkájuk végezte után. A legtöbb korábbi közfoglalkoztatott újra visszakerült a programba, azt sugallva, hogy az ott dolgozók jelentős része hosszú távon bezáródik a közfoglalkoztatásba.

A közfoglalkoztatás a hazai foglalkoztatáspolitika szuperprojektje, amelynek deklarált célja, hogy “a közfoglalkoztatott sikeresen vissza-, illetve bekerüljön az elsődleges munkaerő-piacra.” Vajon hány embert érint ez a program, és mennyire sikeres abban, hogy az elsődleges munkapiacra vezesse őket?

A blogról

A Defacto blog szerzői közgazdászok, szerkesztői Kézdi Gábor, Kondor Péter, Koren Miklós, Kőszegi Botond, és Szeidl Ádám, a Közép-európai Egyetem kutatói.

Defacto

Első ábránk 2011 és 2014 között mutatja havi bontásban a közfoglalkoztatásban részt vevők számát (piros vonal). Az összehasonlítás kedvéért a regisztrált munkanélküliek számát is mutatjuk (kék vonal). Ábráink adatai elérhetők itt.

A közfoglalkoztatottak száma jelentősen növekedett. A jelenlegi program bevezetése után, 2011 első félévében a havi átlagos létszám 52 ezer fő volt; ez 2014 első félévére 156 ezer főre emelkedett. Ezzel egy időben a regisztrált munkanélküliek száma 624-ról 447 ezer főre csökkent. Bár nem minden közfoglalkoztatott volt előtte regisztrált munkanélküli, az a tény, hogy a munkanélküliség-csökkenés 59 százalékának felel meg a közfoglalkoztatás növekedése, mutatja a program komoly szerepét. (Érdekes az is, hogy a két vonal szezonális ingadozásai együtt mozognak. Ennek valószínű magyarázata, hogy a gyakran januárban lejáró közfoglalkoztatási programok alkalmazottai közül sokan kerülnek a regisztrált munkanélküliek közé.)

A közfoglalkoztatás ábrán látható bővülése 2015-ben valószínűleg folytatódni fog: Mivel a munkanélküli ellátás már csak 3 hónapig jár, az ennyi idő alatt elhelyezkedni nem tudók jelentős része várhatóan a közfoglalkoztatásban köt majd ki.

Látjuk tehát, hogy a közfoglalkoztatás sok és egyre több embert érint. Vajon mennyire sikeres abban a program, hogy ezeket az embereket visszavezesse az elsődleges munkapiacra? A válaszhoz nézzük meg, hogy a közfoglalkoztatás után hova kerülnek az ott dolgozók. Második ábránk megmutatja, hogy azok, akik egy adott hónapban léptek be a közfoglalkoztatásba, 180 nappal a közfoglalkoztatotti munka befejezése után milyen arányban voltak munkaviszonyban (kék terület), újra közfoglalkoztatottak (piros terület), illetve egyéb helyzetben, tipikusan munkanélküliek vagy feketén foglalkoztatottak (zöld terület). Ha a program teljesíti a kitűzött célt, akkor a munkaviszony dominanciáját várjuk.

Az ábra szerint a munkaviszonyba kerülők (kék terület) az időszakban végig kisebbségben voltak, ráadásul arányuk fokozatosan csökkent, 25 százalékról 10 százalék alá. Munkaviszony helyett a közfoglalkoztatottak egyre nagyobb része, az időszak végén már közel a fele, került vissza ismét a közfoglalkoztatásba (piros terület). Vagyis a program nem érte el kitűzött célját: a benne részt vevők alacsony, és egyre csökkenő hányadát segítette rendes munkaviszonyhoz.

A közfoglalkoztatás nem hivatalos, de időnként óvatosan megfogalmazott célja az is, hogy a hosszú távon munkanélkülieket támogatás fejében alkalmazza. Ezt a célt a program részben teljesíti; azonban ennek társadalmi költsége van. Komoly a veszély, hogy a résztvevők bezáródnak a programba, és hosszú évekig végeznek majd támogatott bérért gazdaságilag kevéssé fontos munkát.

A Defacto szerint nem kellene lemondani arról, hogy ezek az emberek visszakerüljenek a nyílt munkaerőpiacra. A tény, hogy a közfoglalkoztatottak száma magas, azt mutatja, hogy sok munkanélküli hajlandó alacsony bérért is munkába állni. Azt kellene tehát elősegíteni, hogy a vállalatok szívesen adjanak---akár kis fizetésű---munkát ezeknek az embereknek. Ehhez valószínűleg érdemes lenne piaci foglalkoztatásuk költségét (járulékok, adók) csökkenteni, képességeiket pedig javítani. Ez a megközelítés sem garantálja a sikert, de hosszú távon hatékonyabb foglalkoztatási programhoz vezethet.