Még rosszabbul járunk Pakssal, mint ahogy mondták

2014.03.13. 12:17
Hamarabb kezdjük meg fizetni a paksi gigahitel önrészét, mint az Lázár János mondta, ha pedig késünk a törlesztéssel, jó nagy büntetést kapunk. Többek között ez derült ki a hivatalos orosz portálra kikerült szerződésből, és még sok új, a magyar kormány által elhallgatott részlet.

Az orosz kormány jóváhagyta a paksi atomerőmű bővítésére szánt mintegy 10 milliárd euró értékű hitel elkülönítését. A szövegből kiderült, hogy több részlet teljesen más, mint ahogy arról a magyar kormány beszámolt.

Aláírták

A rendelkezést hétfőn írta alá Dmitrij Medvegyev. Az orosz kormányfő utasítást adott a pénzügyminisztériumnak, hogy a külügyi és a gazdaságfejlesztési tárcával, valamint a Roszatommal és a Vnyesekonombankkal együtt tárgyalásokat folytassanak a magyar féllel a paksi bővítésre nyújtandó hitelről szóló egyezmény előkészítésére.

A hitelt, amely az aláírandó egyezmény szerint legfeljebb 10 milliárd eurót tehet ki, Magyarország 2014 és 2025 között használhatja fel a paksi atomerőmű 5-ös és 6-os energiablokkjának megépítésére.

Rögtön bele kell tolni a pénzt

Az orosz parlament honlapjára rövid időre kikerült a javaslat, amiből több pontos is kiderült: Lázár János nem a teljes igazságot mondta, amikor a paksi bővítés részleteit ismertette.

A vs.hu azt írja, a hitel a paksi beruházás 80 százalékát fedezheti, a maradék húszat a magyar félnek kell előteremtenie. Korábban azt mondták, hogy a húsz százalékot majd csak később kell fizetni, most kiderült, hogy nem. Minden számlát külön-külön 80 százalékban a hitelből kell kifizetni, a többit a magyar fél közvetlenül utalja az építtető Roszatomnak.

Kiderült sok minden az utalás részleteiről is. Minden költségvetési év előtt legkésőbb hat hónappal meg kell állapodni az oroszokkal, hogy az adott éveben mennyit szeretnénk elkölteni a hitelből. A hitelt 21 év alatt kell visszafizetni. Utalni évente kétszer kell: minden év március 15-én és szeptember 15-én. Az első részletet az új blokkok átadása utáni első fordulónapkor kell kifizetni, de legkésőbb 2026. március 15-én.

Ha késünk valami miatt a fizetéssel, jól megjárjuk: a 15 napot meghaladó késedelem esetén másfélszeres büntetőkamatot ír elő, a további 180 napot maghaladó késedelem pedig jogot formál az oroszoknak arra, hogy egyoldalúan felmondja a szerződést, és a teljes tartozást egy összegben követelhesse a magyaroktól. Előtörleszteni lehet, de ezt 90 nappal előre jelezni kell.

Összesen 21 év alatt kell visszafizetni a teljes összeget, ez három hétéves ciklusra tagolódik. Az első hét évben a hitelösszeg 25 százalékát kell kifizetni egyenlő részletekben. A második hét évben a hitelösszeg 35 százalékát kell kifizetni egyenlő részletekben. A harmadik hét évben a maradék 40 százalékot, szintén egyenlő részletekben.

A kamat 2014 és a törlesztés megkezdése között 3,95 százalék, ezután hét évig 4,5 százalék, a következő hét évben 4,8 százalék, az utolsó hét évben pedig 4,95 százalék. Ez szintén nem egyezik azzal, amit a magyar kormány eddig állított.

Az orosz nyelvű dokumentum egyébként nem sokkal azután, hogy kikerült, le is került.