Beszállunk az európai lottóba

2014.08.05. 07:37

A EuroJackpot német üzemeltetője nemrég jelentette be, hogy 2014 októberétől Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában is lehet majd vásárolni a szelvényeikből.

Most a Világgazdaság azt tudta még meg, hogy október negyedikétől kezdik árulni a szelvényeket, az alapjáték 640 forint körül lesz, de ez az euró árfolyamával együtt változhat.

Jóval kisebb az esély a telitalálatra a magyar lottónál, de mondjuk annál is, hogy Bill Gates belátható időn belül örökbe fogad minket. Ugyanis az EuroJackpot számait két gömbből húzzák ki: az egyikben 1 és 50 között megszámozott golyók, a másikban pedig 1 és 8 között megszámozott Euró-golyók találhatók. A főnyereményhez mind a hét számot el kell találni, a kisebb nyeremények a további 11 nyertes kombinációkért járnak. Legutóbb pénteken sorsoltak Helsinkiben és 8 milliárd forint volt a főnyeremény.

Ki manipulálja a lottót?

Nem nehéz kitalálni: az első kérdés mindig az, kinek áll érdekében? Ha pedig valaminek profitszaga van, a nemzetközi pénzügyi körök nem fogják távoltartani mohó karvalycsőrüket a pénzesbödöntől. Ne higgyük, hogy az EuroJackpot számait független kisnyugdíjasok húzzák ki a gömbből: a sorshúzást ugyanaz a világhatalomra törő csürhe mahinálja, akik a New York Timestól a Wall Street Journalig teleírják a kozmopolita szennymédiát Magyarország szapulásával. Gondoljuk csak végig: különben hogy lehetne, hogy a számtalan tutibiztos, tudományos műgonddal összeállított, legalább négyes, de inkább ötös találattal kecsegtető lottómódszer a gyakorlatban nem válik be? Fogalmazzunk pontosan: legutóbb pénteken sorsoltak Helsinkiben és 8 milliárd forint volt a főnyeremény – megnyerhettük volna, ha tudjuk, kik nem teszik hidegre a fair play szellemét.

Konteó-nap az Indexen