Ingyen lehet az áram pár év múlva

2014.10.17. 08:08 Módosítva: 2014.10.17. 08:09

A Lockheed Martin Corp. technológiai multi, az Egyesült Államok hadseregének legnagyobb beszállítója azt állítja, hogy áttörést el a fúziós energia hasznosítása terén. Lehetőséget lát egy olyan fúziós energiatermelő berendezés létrehozására, amely elfér egy nagyobb teherautó platóján. Az reaktor első használható példánya tíz év múlva kész lehet - tudósított a cég bejelentéséről a Reuters alapján a Napi.hu.

A fejlesztési projektet vezető Tom McGuire azt mondta, hogy csapatával négy éve dolgoznak a berendezésen a Lockheed titokzatos Skunk Works laboratóriumában. Most azért fordultak a nyilvánossághoz, mert partnerekre van szükségük: kormányzati és akadémiai szervezeteket, vállalatokat vonnának be a munkába, hogy belátható időn belül valóság lehessen találmányukból.

Kamionerőmű

Pillanatnyilag úgy látják, hogy a segítséggel meg lehetne építeni egy 100 megawatt áramtermelési kapacitású (a paksi atomerőmű 2000 megawattos) szerkezetet, amely mindössze két méter széles és három méter hosszú lenne. Ez tizede a jelenlegi atomreaktorok nagyságának - fejtegette a szakember újságíróknak nyilatkozva.

A Loockheed Martin közleménye szerint a cég kevesebb mint egy éven belül meg akar építeni egy kompakt fúziós reaktort, és el akarja kezdeni a berendezés tesztelését. A prototípust öt évben belül akarják létrehozni. A Reuters cikkében megjelent grafika alapján a reaktor olyan, mint egy nagy elektromos hősugárzó.

Ez a fajta nukleáris energia az atomok fúzióján alapul - szemben a maghasadás során felszabaduló energiát hasznosító jelenlegi atomerőművekkel -, üzemanyaga a világ óceánjaiban megtalálható deutérium, a hidrogénatom egyik izotópja, és a trícium, egy másik izotóp, amely szintén megtalálható a földi nyersanyagok között.

Egységnyi üzemanyaggal tízmilliószor annyi energiát lehet előállítani fúziós eljárással, mint amennyit a hagyományos fosszilis tüzelőanyagokból ki tudunk préselni. Ráadásul a Lockheed szerint a jövőbeni fúziós reaktorok olyan különböző üzemanyagfajtákkal üzemelnének, amelyek felhasználása - szemben a jelenlegi nukleáris erőművekkel - nem eredményez radioaktív hulladékot.

Mindent megoldhat

Mindezek alapján nem véletlen, hogy a Lockheed úgy véli: a kompakt fúziós reaktor egyszerre adhat választ a globális felmelegedés és a bőséges energiaellátás problémájára.