Már nem is akar OPEC-tag lenni Oroszország

2015.09.07. 13:21

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) felajánlotta teljes jogú tagságát Oroszországnak, de ők azt mondták, hogy nem kell nekik. Pontosabban, hogy "továbbra is megfigyelőként" akarják nézni az OPEC működését.

Ezt Igor Szecsin, a legnagyobb orosz olajvállalat, a Rosznyefty vezérigazgatója jelentette be a Napi.hu szerint. Mások az oroszo mezők működési körülményei is, ezek kitermlését kevésbé lehet gyorsan megváltoztatni, ráadásul Szecsin szerint az OPEC elvesztette már a piacszabályozó szerepét írják a  TASZSZ-ra hivatkozva.  Mondjuk az arab országokkal szembeni különbségként még azt is hozzátették, hogy Oroszországban nem állami tulajdonban vannak az olajcégek, hanem magánkézben. De ezt lehet, hogy csak viccnek szánták. 

A bécsi központú OPEC 12 olajexportáló tagja az utóbb hónapok árfolyamzuhanásai miatt befolyásának jelentős részét elvesztette, belső ellentétek dúlják, radikálisan USA-ellenes tagjai, mint Venezuela nem képesek politikájuk érvényesítésére a vezető arab országokkal szemben. Azaz az olajár alacsony maradt, hiába erőlködtek.