Az oroszok több olajat termelnek ki

Oroszország a korábbi tervekkel ellentétben az idén nem kevesebb, hanem több kőolajat termel tavalyhoz képest - közölte az orosz energiaügyi miniszter.

Alekszandr Novak a G20-ak törökországi csúcsértekezletének szünetében újságíróknak arról beszélt hétfőn, hogy az idei orosz olajtermelés 533 millió tonnára nő a tavalyi 526,3 millió tonnáról. A kormány eddig a tavalyinál minimálisan kisebb, 525 millió tonna idei olajtermeléssel számolt, írja az MTI.

Az orosz miniszter úgy vélte továbbá, hogy az alacsony olajár miatt mérséklődik a globális olajtermelés és miközben jelenleg még túlkínálat tapasztalható a piacokon, "valamikor a jövő év második felében" kiegyenlítődik a kereslet és a kínálat.

Legfrissebb, szeptemberi adatok szerint Oroszország olajtermelése napi 10,74 millió hordó volt, a Szovjetunió felbomlása óta a legmagasabb. Az olaj ára jelenleg mintegy 50 százalékkal alacsonyabb az egy évvel ezelőttinél, hétfőn dél körül az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 44,93 dolláron állt. Szintén hétfői hír, hogy Oroszország 9 százalékkal, tonnánként 88,4 dollárra mérsékli a kivitelre szánt kőolaj vámját decembertől az egy hónappal korábbi 97,1 dollárról a kőolaj árának a csökkenése miatt.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59