Csökkent a Mol eredménye

2016.05.06. 08:39

Jobban zárta az év első negyedét a Mol, mint ahogy azt piaci elemzők várták, bár kicsit alacsonyabb lett a cég eredménye, mint a tavalyi első negyedév után - ez derült ki a cég péntek hajnalban közzétett negyedéves gyorsjelentéséből. 

Az  év első három hónapjában az olajcég kamat-, adófizetés és amortizáció előtti (EBITDA) eredménye 144,4 milliárd forint lett, 6,5 milliárddal és 5 százalékkal jobb, mint amit a Portfolio által megkérdezett elemzők várta, bár 8 százalékkal kevesebb, mint ami tavaly összejött. 

mol ebitda
Fotó: Portfolio.hu

A Mol eredményét a tavalyihoz képest leginkább az olaj világpiaci árának csökkenése fogta vissza, a cég 34 százalékkal alacsonyabban tudta eladni a kőolajat és 27 százalékkal olcsóbban a földgázt, mint egy évvel korábban. Ezt valamennyire ellensúlyozta, hogy a kitermelés 9 százalékkal, napi 112 ezer hordóval nőtt. 

A finomítás-kereskedelem üzletág valamennyire tudta kompenzálni a céget a kitermelésen bukott nyereségért, a kiskereskedelemben elért nyereség 31 százalékkal nőtt, a petrolkémiai szegmens pedig megduplázta nyereségét a tavalyihoz képest. 

Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a negyedével eredményről azt mondta hogy a cég jó úton halad afelé, hogy elérje régi célját és a működése önfinanszírozó legyen.