Nem akar több szélerőművet a kormány

2016.09.02. 15:27

Az energiahatóság helyett a jövőben a kormány mondhatja meg, hogy mennyi új szélerőmű lehet az országban, legalábbis ha a parlament elfogadja azt a módosító indítványt, amelyet Lázár János terjesztett az Országgyűlés elé. Ahogy arról a Napi.hu ír, a villamosenergia-törvény módosítása amellett, hogy a kormányhoz rendelné a döntést az új szélerőművek engedélyezéséről, kimondja, hogy  

  • világörökségi és természetvédelmi területen nem építhető ilyen erőmű, 
  • máshol pedig az nem veszélyeztetheti a villamosenergia-rendszer teljesítményét, egyensúlyát.

A törvényjavaslat indoklásában az is benne van, hogy a szélerőművek létesítésénél figyelmemmel kell lenni táji értékekre, területekre. 

És hogy mennyi szélerőművet fog engedélyezni a kormány? Hát, ha rajta múlik, akkor semennyit,

legalábbis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azt közölte  a Magyar Naranccsal, hogy a „magyar villamosenergia-rendszer adottságai és a nemzetközi – elsősorban német – példák alapján a tárca nem tartja indokoltnak további szélerőművek létesítését Magyarországon”.

Utoljára pont 10 éve, 2006-ban adtak Magyarországon engedélyt új szélerőmű építésére.