Fülöp, Evelin
11 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Részvételi adatok

A Nemzeti Választási Iroda legfrissebb adatai szerint 18:30-ig a szavazásra jogosultak 41.74%-a járult az urnákoz.

Korábbi választások részvételi mutatói a kiválasztott időpontban:

0% 100% 2019 EP 2018 OGY 2014 EP 2009 EP

Az Elios volt vezetője építené az ország egyik legnagyobb napelemparkját

2019.03.27. 08:59

A Veszprém megyei Herend mellett építene egy több mint 24,5 hektáros, 42 200 panelből álló, 10,1 megawattos napelemparkot egy cég, amelynek egyik tulajdonosa az Elios korábbi vezérigazgatója – írja a 24.hu. A projekt egyelőre csak terv, a portál az előzetes dokumentáció alapján ír erről, de ha megépülne, ez lenne az ország egyik legnagyobb napelemparkja (nagyjából feleakkora lenne, mint az MVM Zöld Generáció Paks melletti 51 hektáros parkja, amely a legnagyobb az országban). 

A White Energy Kft.-t 2013-ban alapították, ám a cégnek nem nagyon volt semmilyen tevékenysége, amíg 2017-ben meg nem vette egy részét egy bizonyos SRG Invest Kft.

Ez a cég Sájer Gábor tulajdona, aki 2012-től és 2016-ig dolgozott az Eliosnál, ebből az utolsó két évben a cég vezérigazgatójaként.

Vagyis abban az időszakban is ott volt a cégnél, amikor az megnyerte azokat az uniós közvilágítási pályázatokat, amelyeknél az OLAF, az unió csalás elleni hivatala szerint olyannyira nem volt minden rendben, hogy az Európai Bizottságnak azt javasolta: ne fizessék ki a projektek által elnyert 13 milliárd forintot. Az ügyben a magyar hatóság is nyomozott, de nem talált bűncselekményre utaló nyomot. Azóta viszont kiderült, hogy a kormány végül inkább lemond az Elios pályázatainak járó összegekről, vagyis azokat teljesen a magyar költségvetés fizette ki. 

Sájer Gábornak más módon is köze van Tiborcz Istvánhoz. Az SRG Invest Kft. székhelye például a Tiborcz résztulajdonában lévő Mahart-házban van. 

Az Elios korábbi vezérigazgatója az OLAF-ügy mellett egy másik érdekes esetnek is részese volt. A cége ugyanis egyike volt azon vállalkozásoknak, amelyek pályázni tudtak tavaly a választások előtt a KKV Energiahitel nevű uniós pályázaton, amelyre egy, azaz egy napig volt adott a lehetőség. A pályázati anyagot azon az egy napon a G7.hu szerint végül 147, jellemzően NER-közeli cég adta be, legtöbbjük ugyanabban a nyíregyházi bankfiókban. 

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!