Csillogó Európa!

2004.07.20. 15:11
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a második negyedév meglepetése egyértelműen Európa volt. Ugyanis az öreg kontinensre fektető alapok teljesítménye jelentősen meghaladta a várakozásokat. A kilátások továbbra is kedvezőek, így a régió alapjai folyamatos, stabil kedvező hozamokat mutathatnak. A kontinens valamivel biztonságosabbnak tűnik most Amerikánál, hiszen kisebb a terrorfenyegetettség, és olyan nagy jelentőségű esemény, mint az elnökválasztás sem vet árnyat a piacra.
Természetes, hogy a befektetők nagy várakozásokkal tekintenek a második negyedéves vállalati eredmények, illetve az azokhoz kötődő előrejelzések felé. Noha a világ legnagyobb vállalatai a mérsékelt európai gazdasági növekedés, valamint az iraki háború ellenére is rekordbevételről számoltak be, a tengerentúlon igencsak megtört a technológiai szektor lendülete, nem úgy Európában. Míg az amerikai piac technológiai profit-warningoktól hangos, a német SAP várakozásokon felüli teljesítményt generál. Az egyetlen dolog, ami aggaszthatja az alapkezelőket az az, hogy az előző negyedévek is meglehetősen kedvező teljesítményt hoztak, így nem lesz könnyű majd felülteljesíteni a negyedéves számokat az év hátra lévő részében. Noha az SAP közleménye láttán optimizmusra lenne okuk a befektetőknek, nem szabad elfelejteni hogy a kontinensen is még számos technológiai társaság teszi közzé az eredményét, és a kép meglehetősen vegyes lehet. A hosszú távú kilátások azonban még így is pozitívak, példának okáért a Nokia gyenge negyedévet tudhat maga mögött, ám a hosszú távú kilátásai a mobilkészülék gyártónak is kedvezőek.

Az alapok tulajdonosai Európában profitálhatnak a kedvező részvényárakból is, a képet beárnyékolja az, hogy a fogyasztást tükröző makroadatok továbbra sem alakulnak fényesen. Az alapkezelők többsége különösen szereti Európát, noha a kilátások mérsékelten optimisták, igazán kedvező terepet kínálnak a részvénypiacok, ahol ugyanis a részvények jó része alulárazott, kedvező befektetési lehetőséget kínálva. A pozitív kilátások ellenére ingoványos a talaj, főként a ciklikus iparágakba fektető alapok esetében. A technológia átlagon felüli megtérülést mutatott az elmúlt negyedévben, így nem lesz könnyű megtartani a korábbi növekedési dinamikát.

A feltörekvő kelet-közép európai régiók népszerűsége töretlen. Még az amerikai kamatemelés hatására sem tört meg jelentősen a pénzáramlás a kelet-európai alapokba. Noha az elemzések szerint a globális feltörekvő piacok számára a legjobb hónapoknak vége, a feltörekvő Európa viszonylag biztonságos terepnek számít, jelentős növekedési potenciállal. Különösen Oroszország kedvelt, miután tőzsdéjének oroszlánrészét az olajipari vállatok adják, s mint tudjuk az iparág nemcsak szépen teljesített az elmúlt hónapokban, de jövőbeli kilátásai is pozitívak.