A Vivendi Universal eladja kiadói vállalkozásait

MTI
A francia Vivendi Universal távközlési és médiavállalat eladja minden kiadói vállalkozását, így döntött az új vezérigazgató, Jean-René Fourtou - írta pénteken a Le Figaro című francia lap.

A vállalatnál nem kommentálták a lapértesülést. Az eladandó értékeket körülbelül 2 milliárd euróra becsülik, és az értékesítésekről legkorábban az igazgatótanács szeptember 25-i értekezletén lehet dönteni.

Fourtou vezérigazgató már szerdán közölte, hogy két év alatt 10 milliárd eurónyi részesedést akar eladni. Az korábban is köztudott volt, hogy el kívánják adni az amerikai Houghton Mifflin könyvkiadót. A vezérigazgató szerdán azt mondta, többet remél érte annál a 2,2 milliárd eurónál, amennyiért a Vivendi vette régebben.

A pénteki lapértesülés szerint sorra kerülnek a francia kiadói érdekeltségek is, amelyek körülbelül 450 millió eurót érhetnek, és köztük van a L'Express-L'Expansion hetilapkiadó is. A Vivendi továbbá esetleg eladja 10 százalékos részét az amerikai EchoStar műholdas tévéműsor-szolgáltatóból.

A Financial Times értesülése szerint eddig nyolc ajánlat érkezett a HOughton Mifflin könyvkiadóra, amelyet az elemzők a jelenlegi tőzsdei helyzetben 1,5-1,8 milliárd euróra értékelnek.

A Le Figaro szerint hosszabb távon, háromnegyed éven belül a Vivendi 5 milliárd eurót szedhet be az olasz Telepiu fizetőstévé eladásából, az EchoStar-részesedésből és a francia Canal Plus fizetőstévé egyes külföldi érdekeltségeinek értékesítéséből.

Kétséges a Vivendi és a Vodafone mobiltelefon-társaság internetszolgáltató vegyesvállalatának, a Vizzavinak a jövője is, miután a Vivendinél közölték, hogy nem adnak pénzt a Vizzavi terjeszkedésére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19