Az EU-t aggasztják a tagjelöltek korrupt közbeszerzési eljárásai

MTI
Az EU számára súlyos gondot okoz a közbeszerzési eljárások körül Szlovákiában és más tagjelölt országokban is tapasztalható korrupció, mert az eltorzítja az üzleti környezetet - írta csütörtöki számában a Financial Times.

A brit gazdasági lap kontinentális kiadásában közölt elemzés utal arra, hogy Mikulás Dzurinda szlovák kormányfő két hónapja ilyen ügy miatt menesztette Jozef Macejko közlekedési minisztert. Ő 1998 óta már a negyedik kormánytag volt, akinek közbeszerzési eljárással kapcsolatos botrány miatt kellett távoznia.

De nem csak a közbeszerzésekről van szó. Az EU-tagságra való felkészülés folyamatában rengeteg lehetőség kínálkozik az uniós előcsatlakozási alapokkal való visszaélésekre is. A tagjelöltek közül tavaly Szlovákia lett az első, ahol Brüsszel korrupció gyanúja miatt egy időre felfüggesztette az előcsatlakozási támogatások folyósítását.

Az uniós jog más részeivel ellentétben a közbeszerzési eljárásokra vonatkozó szabályokat a tagjelölteknek csatlakozásuk pillanatától alkalmazniuk kell. Ennek megfelelően a jelenlegi szlovák kormány is nagyon igyekszik, hogy szakítson elődje gyakorlatával, de a hivatali ideje alatt kötött minden egyes privatizációs ügyletet vagy jelentősebb szerződést így is élénk viták kísérték - állapítja meg a Financial Times.

Papíron Szlovákia már most is alkalmazza a közbeszerzésekre érvényes uniós normákat: a közép-európai tagjelöltek közül elsőként alkotott erről szóló törvényt, és - ugyancsak több más tagjelöltet megelőzve - közbeszerzési hivatalt is létrehozott, amely felügyel a végrehajtásra.

A londoni lap által idézett ügyvédek szerint azonban a törvény homályos, elvont, nincs megtámogatva megfelelő végrehajtási utasításokkal, a hozzá csatolt módosítások sorától pedig csak még zavarosabb lett. Ráadásul az alkalmazása sem egységes, mert az egyes állami intézmények saját jogszabály-értelmezésétől függ - mondta a lapnak Peter Mihok, a szlovák kereskedelmi kamara elnöke.

De míg a központi kormány legalább a tömegtájékoztatás reflektorfényében működik, feltételezések szerint a visszaélések még elterjedtebbek helyi szinten, ahol a szerződéseket gyakran mesterségesen feldarabolják, hogy megfeleljenek a törvényben előírt küszöbértékeknek - fűzik hozzá a tudósítók.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31