Kiújult az euróár-vita Hollandiában

euractiv.hu
Ismét kirobbant az euró bevezetésének árdrágító hatása körüli vita Hollandiában, miután hivatalosan elismerték: az euróátállás a korábban megadotthoz képest kétszer akkora inflációs hatást eredményezett, illetve a kereskedők a pénzcsere ürügyén jelentősen emelték áraikat.

A holland központi bank adatai szerint az euró bevezetésének inflációra mért hatása duplája a korábban számítottnak: az euró a korábban közölt 0,3 százalék helyett 0,6 százalékkal növelte az árakat.

Az új adatok megjelenését követően a kiskereskedők és a vendéglátóipar (éttermek, kávézók stb.) képviselői is elismerték: az új pénzre való átállás költségeit felkerekített áraikkal a fogyasztókkal fizetették meg.

A holland fogyasztók szövetsége a korrigált inflációs adatokra azonnal reagált: a pénzügyminisztertől az árak befagyasztását követeli.

Az áremelésekre annak ellenére került sor, hogy a kereskedők a pénzügyminisztériummal és a központi bankkal kötött egyesség értelmében vállalták: az euró bevezetését nem használják fel áraik növelésére.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04