Az IMF szeptemberben dönt a 30 milliárdos brazil hitelről

MTI
A Nemzetközi Valutalap (IMF) 30 milliárd dolláros brazil segélyprogramjának részleteit előreláthatólag szeptember 6-án tárgyalja meg - közölték IMF-források. A hitelcsomagról a szándéknyilatkozat lényegében már megvan, ezt rövidesen bejelentjük - tették hozzá.

A Reuters szerint a hitelügyletek megvitatását az IMF akkor tűzi napirendre, amikor annak jóváhagyása már biztosra vehető. Az ügyletnek már csak a részletei várnak kimunkálásra.

Történetének legnagyobb hitelcsomagját az IMF a hónap elején helyezte kilátásba a latin-amerikai állam részére. A teljes felhasználható összeg, beleértve a brazil valutatartalékok növelését, eléri a 40 milliárd dollárt, felhasználására 15 hónap áll rendelkezésre. A pénzből mintegy 24 milliárd dollárt a jövő év során kapna meg a dél-amerikai ország.

Brazília teljes adóssága 250 milliárd dollárnak felel meg. Az ország pénzügyi válságának alakulását nagyban befolyásolhatja az októberi elnökválasztás eredménye. A tőke menekülése és a pénzügyi krízis azóta erősödött fel Brazíliában, amióta megnőtt egy olyan baloldali elkötelezettségű elnök megválasztásának esélye, aki vélhetően nem folytatná a jelenlegi államfő, Cardoso megszorító politikáját.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04