A Vodafone kivásárolta a Vivendit a Vizzaviból
A brit Vodafone kivásárolta a francia Vivendi Universalt kettejük közös internetportál-vállalkozásából, a Vizzaviból.
A világ legnagyobb mobilszolgáltatójának és a világ második legnagyobb médiavállalatának 50-50 százaléka volt a Vizzaviban. A közlemény szerint a Vodafone 142,7 millió eurót fizet a szorongató pénzhiánnyal küzdő Vivendinek a részesedésért, és ezt a piac nagyra értékelte, miután újabban szinte értéktelennek tartották a mobiltelefonok, személyi és kézi számítógépek számára tartalmat kínáló Vizzavit.
A Vodafone péntek délelőtt, a vásárlás bejelentése után, 1,035 font volt a londoni értéktőzsdén, 1 pennyvel, azaz 0,97 százalékkal olcsóbb a csütörtöki zárónál. Pénteken 1,06 fonton nyitott. Ötvenkét héten belül a csúcsa 1,95 font volt, tavaly december elején, a mélypontja 0,7975 font, idén július elején.
Ugyanakkor a Vivendi Universal 12,97 euró volt a párizsi értéktőzsdén, 2,94 százalékkal drágább a csütörtöki, 12,60 eurós zárónál. Ezzel 6,04 százalékkal olcsóbb volt, mint egy hete, 26,23 százalékkal olcsóbb, mint egy hónapja, 78,91 százalékkal olcsóbb, mint az év elején és 79,71 százalékkal olcsóbb, mint egy évvel ezelőtt.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.
szeptember 11., 15:25