Az Európai Bizottság szerint késik a gazdasági fellendülés

MTI
Az EU-ban a gazdasági növekedés második negyedévi üteme valamivel alacsonyabb volt a vártnál, és a legfrissebb mutatók arra utalnak, hogy a fellendülés "némileg késlekedik" - közölte csütörtökön az Európai Bizottság egyik illetékese.

Pedro Solbes gazdasági és pénzügyi kérdésekért felelős biztos szóvivője hozzáfűzte, hogy valamikor az év második felében viszont már nagyobb növekedési ütemre, illetve gyorsulásra lehet számítani a legutóbbi adatok alapján.

A bizottság pénteken teszi közzé a második negyedévi GDP-növekedésre vonatkozó adatokat, következő részletesebb gazdasági előrejelzése pedig november közepén esedékes. A tavaszi előrejelzést még a most számítottnál nagyobb második negyedévi növekedésből kiindulva készítették. Akkor a bizottság 0,6 százalék közötti értéket valószínűsített, a mostani becslések szerint az ütem 0,3 és 0,6 százalék között van.

A tavaszi előrejelzés óta megjelentek bizonyos új kockázati tényezők, elsősorban a közel-keleti és az iraki helyzettel, valamint ezeknek az olajárakra gyakorolt hatásával kapcsolatban - jegyezte meg a szóvivő, aki szerint az uniót illetően a bizottság főleg a belső fogyasztás alakulását figyeli.

Mindenesetre a jelzett változások egyike sem olyan erős, hogy indokolttá tehetné a bizottság által javasolt középtávú gazdasági stratégia és szerkezeti reformok bármilyen módosítását. Ezek továbbra is teljes mértékben érvényben vannak. A következő részletesebb előrejelzés előtt a bizottság nem tervezi az EU és az euróövezet egészére vonatkozó éves növekedési adatok módosítását sem - mondta a szóvivő.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19