Törölték az Air France hosszú és középtávú járatainak többségét

MTI
Az Air France hosszú és középtávú külföldi járatainak többségét nem indították pénteken reggel a Roissy, illetve Orly repülőtérről a társaság pilótáinak előző nap meghirdetett sztrájkdöntésével összhangban. A részleges munkabeszüntetés a tervek szerint hétfői estig tart.

A francia fővárostól délre lévő Orlyn a repülőtéri hatóság közlése szerint a járatok 82 százalékát törölték, a tervezett 195 felszállásból 160-at lemondtak, az északi Roissy-Charles-de-Gaulle légikikötőből a menetrendben jelezett gépek 60 százaléka - 319-ből 216 - maradt a betonon.

A sztrájkot az Air France hat pilótaszervezete egyhangúlag szavazta meg, abban a reményben, hogy sikerül a vállalat vezetőit bérük 10 százalékos emelésére késztetni.

A jelenleg 54 százalékban állami kézben lévő Air France-nál legutóbb négy évvel ezelőtt volt egységes megmozdulás. Az akkor elfogadott bértáblázatot 2001 őszéig befagyasztották, tavaly azonban, a szeptember 11-i amerikai terrortámadások teremtette új helyzetben, a pilóta-szakszervezetek egyéves haladékot fogadtak el az újabb bérkorrekcióig.

A szakmai szervezetek legfőbb érve a vitában, hogy kilenc év alatt 36 százalékos reálbércsökkenést szenvedtek el. A legnagyobb francia légitársaság vezetősége viszont túlzottnak minősíti pilótái igényét, összehasonlítva a konkurens cégek - a British Airways, a Lufthansa és a KLM - 6 százalékkal szerényebb fizetéseivel.

Az Air France vezetése arra is felhívta alkalmazottai figyelemét, hogy bár a cég az európai partnereihez képest viszonylag a legjobb eredménnyel vészelte át szeptember 11-e utóhatásait, azért a válság még korántsem ért véget. Különösen időszerűtlennek találják a pilóták követelődzését abban az időszakban, amikor az Air France privatizálása van napirenden.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19