Szerény profitot vár a Ford a harmadik negyedévben

MTI
2002.09.11. 16:10
Az amerikai Ford Motor Co. autógyár korábbi várakozásától eltérően a harmadik negyedévben nem veszteséget, hanem szerény profitot remél. A Ford egy több évre szóló tervének kilencedik hónapjánál tart. A belső reformokat az 5,45 milliárd dollár veszteséget hozó tavalyi év után indított el. Sajtóközleményében egyszersmind megerősítette egész évi prognózisát. A világ második autógyártója július 17-én - amikor 570 millió dollár profitot jelentett a második negyedévről - azt közölte, hogy a harmadik negyedévben kismértékű veszteséggel számol, az év egészére pedig "mérsékelt nyereséget" vár. A Ford a többéves terve keretében autónként 700 dolláros költségcsökkentést és az alkatrész-költségek 3 milliárd dollárral való csökkentését irányozta elő. A vállalat illetékesei azt mondták, esetleg nagyobb mértékű költségcsökkentésekre is sor kerülhet. Bár a Ford az eladások emelkedésére hivatkozott, amikor jobb előrejelzéssel állt elő, eladásai elmaradnak sok versenytárs eladásainak emelkedésétől. A külföldi márkák - a Jaguar, a Land Rover és a Volvo - nélkül a Ford eladásai az idén eddig 7,8 százalékkal estek vissza, miközben a vetélytárs General Motors eladásai 3,8 százalékkal emelkedtek.