A magyar exportőrök az erős forint ellen kívánnak lobbizni?

MTI
Vezető magyar exportvállalatok egyre inkább szenvednek az erős forintárfolyamtól. A cégek éppen ezért közösen fel akarnak lépni, fel akarják hívni a kormány és a jegybank figyelmét arra, hogy az erős forint árt az exportüzleteiknek - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfői számában a lap tudósítója, Carola Kaps.

A szerző emlékeztetett, hogy amióta a forint ingadozási sávját tavaly nyáron mindkét irányban 15 százalékra szélesítették ki, a forint mind a dollárral, mind az euróval szemben 12 százalékot erősödött. A forint az idei évben azon kevés valuták közé tartozik, amely a világ két vezető valutájával szemben egyidejűleg értékelődött fel.

Carola Kaps úgy látja, hogy a Medgyessy-kormánynak kezdetben aggályai voltak az erős forint miatt, tartott attól, hogy negatívan hat az ország nemzetközi versenyképességére. László Csaba pénzügyminiszter a jegybank inflációs célkitűzését túlságosan becsvágyónak tartotta, továbbá szerinte több idő kell ahhoz, hogy Magyarország az euróövezet tagjává váljon. Miután azonban a jegybank a következő évi inflációs célt kissé megemelte, 4,5 százalékra, ezek a nézetkülönbségek megszűntek.

Elemzők arra számítanak, hogy még lesz kamatemelés az év végéig. Ez részint válasz lenne a túlságosan expanzív költségvetési politikára, részint jelzés lenne a piacoknak, hogy kitartanak a stabilitási cél mellett. Ilyen háttérrel a panaszkodó vállalatok aligha reménykedhetnek segítségben - olvasható a Frankfurter Allgemeine Zeitungban.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37