Az OPEC nem növeli olajkitermelését

MTI
2002.09.19. 12:08
Az OPEC olajminiszterei oszakai tanácskozásukon egyhangú döntéssel változatlanul hagyták a január óta érvényes, napi 21,7 millió hordós kitermelési kvótát a negyedik negyedévre.

A tíz kvótakötelezett tagország termelése így papíron továbbra is tizenegy év óta a legalacsonyabb. A valóságban, mint azt az OPEC elnöke, Rilwanu Lukman maga is elismerte, a kartell naponta legalább 1,8-2 millió hordóval többet termel az önkéntes korlátnál. Az OPEC miniszterei legközelebb december 12-én találkoznak a helyzet megvitatására.

Ali al-Naimi szaúdi olajipari miniszter azt mondta: - Amikor a termelés változatlanul hagyása mellett döntöttünk, több bizonytalansági tényezőt vették figyelembe, így Irakot is - tette hozzá.

Az olajkészleteket firtató kérdésre azt válaszolta: a tartalékok nem annyira alacsonyak, hogy aggódni kellene. Naimi szerint a piac jelenleg kiegyensúlyozott, és az OPEC-nek megvan a mechanizmusa a termelés növelésére, ha olajának átlagára meghaladná a 28 dollárt hordónként. A maga részéről úgy vélte, hogy 25 dollár körüli átlagár a legmegfelelőbb.

Emírségi kollégája, Obaid bin Szaif al-Nasszeri hozzátette: az olaj árában jelenleg nem kevesebb, mint 5 dollár a háborús felár, az Irak elleni amerikai fenyegetés miatt.

Az OPEC döntése nem volt különösebb hatással az olajárakra, a piac erre számított, így az utóbbi napokban beárazta ezt a fejleményt. A kartell hétféle olajból számított árkosara szerdán 27,36 dollár volt, a keddi 26,92 dollár után.