Járai szerint nincs szükség kamatcsökkentésre

MTI
Nincs szükség változtatásra a monetáris politikában, ha a kormány képes lesz a tervezett és az Európai Uniónak bejelentett mértékre csökkenteni az államháztartás túlköltekezését, a termelékenység növekedésének megfelelő mederben tartani a bérkiáramlást - hangsúlyozta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az MTI-nek nyilatkozva.

A jegybankelnök így reagált Medgyessy Péter miniszterelnök csütörtöki, az Economist konferencián elhangzott kijelentésére, amely szerint üdvözölne egy jegybanki kamatcsökkentést.

Járai Zsigmond - miként azt a konferencia második napján, pénteken is kifejtette - hangsúlyozta, hogy a jelenlegi helyzetben a meglévő kamatszintet tartja megfelelőnek. Ugyanakkor az említett feltételek teljesülése esetén kialakulhat egy olyan kedvező gazdasági környezet, amelyben lehetőség nyílhat a kamatok csökkentésére.

Az eredetileg tervezett 2,5 milliárd eurónál magasabb, akár 3 milliárd euró feletti folyó fizetésimérleg-hiányt is elképzelhetőnek tart Járai Zsigmond. A jegybankelnök kijelentette: az idén a vállalkozói szektorban a vártnál magasabb volt a béremelés, és az ez által indukált kereslet többletimportban csapódott le.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32