Ismét - immár harmadszor - halasztották el szerdán a döntést a román illetékesek arról, hogy a Román Kereskedelmi Bank (BCR) privatizációjára pályázók közül kinek a jelentkezését fogadják el. A román privatizációs ügynökség szerdán nyilvánosságra hozott közleménye szerint a kérdésről a jövő héten döntenek. A legnagyobb román kereskedelmi bank privatizációjára létrehozott bizottság szerdán tájékoztatta a román kormányt a magánosítási folyamat legújabb fejleményeiről. A BCR közel 52 százalékos többségi részvénycsomagjának megvételére a francia Eulia pénzintézet, valamint a Bank Austria Creditanstalt és az OTP Bank által létrehozott konzorcium tett szándéknyilatkozatot. A Román Nemzeti Bank magukat megnevezni nem óhajtó illetékesei szerint a magyar OTP-t nem lehet nemzetközi súlyú banknak tekinteni, mivel pénzügyi erejét tekintve nem tartozik a világ első 600 bankja közé. Ilyen körülmények között az OTP csak a BCR részvényeinek maximum 20 százalékát vásárolhatja meg. A Bank Austria és az OTP konzorciuma a privatizációs bizottság kérésére olyan nyilatkozatot tett, hogy fele-fele arányban tervezik az eladásra kínált részvényeket megvásárolni. Ilyen körülmények között a konzorciumot kizárhatják a versenyből, mivel a két bank sem más értelmű ajánlatot nem tett, sem egymástól független ajánlattal nem jelentkezett. Az Eulia francia pénzintézet sem vehet részt a BCR privatizációjában, mivel részvényeinek többsége állami tulajdonban van.
- Budapest, XI. kerület Felső határút 4.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
A Román Nemzeti Bank alkormányzója kijelentette, hogy az OTP részvételét csak úgy tartja elfogadhatónak, ha a konzorciumot a BA-CA vezeti.
Rovataink a Facebookon