Nem tévedett a PM a közalkalmazottak rovására

Napi Online
Csak azoktól a közalkalmazottaktól vonnak le az indokoltnál több szja-előleget, akik a béremelés révén év közben magasabb adósávba lépnek. Nekik februárban az adóhivatal visszatérít, míg az emelés miatt az adójóváírástól elesők befizetnek.

A százezer forintnál kisebb havi bruttó jövedelemmel rendelkezőktől egy fillérrel se von le többet a bért folyósító Államháztartási Hivatal, mint amennyi indokolt, a legkisebb keresetű közalkalmazottak tehát védettek. Azoknál a viszonylag magasabb keresetűeknél, akik már a szeptember 1-jei béremelés előtt is a 30 vagy 40 százalékos adósávba tartoztak, szintén nem lesz eltérés a levont adóelőleg és az indokolt levonás között.

Az adóelőlegben azoknál lép fel havi 1-2 ezer forint többlet, akik a jelentős béremelés miatt magasabb adósávba kerülnek. Ha havi 80 ezer forintos fizetés 120 ezerre emelkedik, a levonás éves szinten 8 ezer forinttal haladja meg az indokoltat, ezt azonban februárban visszakapják az érdekeltek.

A Pénzügyminisztérium nem számolt rosszul, az érintett 600 ezer dolgozó bérét az 1995. évi szja-törvény szerint számfejtik. Az államháztartás azonban végül nem jár se jól, se rosszul az előre beszedett közalkalmazotti szja-előlegekkel. Számosan lesznek ugyanis, akik a béremelés révén bekerülnek abba az évi 1,2-1,5 millió forint közötti sávba, amelyben fokozatosan elvesztik az alkalmazotti adójóváírást, így márciusban sokan néhány tízezer forintot kénytelenek lesznek visszafizetni a kincstárnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32