Az MNB egyetért Brüsszellel

Napi Online
Az MNB közleménye szerint a jelentés megállapítja, hogy a 2001-ben bevezetett inflációs célkövető rendszer sikeresen letörte az inflációs várakozásokat. A 2001. év közepén bekövetkezett forint-felértékelődés eredményezhette a külső versenyképesség csökkenését, a mérséklődő importárakon keresztül azonban jelentősen hozzájárult az infláció letöréséhez és elősegítette a makrogazdasági egyensúly fenntartását.

A forint erősödésére az exportálók rugalmasan reagáltak - az Európai Bizottság véleménye szerint is. Magyarországon a forint felértékelődése (az olcsóbb import és az infláció csökkenése miatt) éppen annyira vezetett a versenyképesség javulásához amennyire negatívan érintette azt az exportbevételek csökkenése miatt.

Megelégedéssel nyugtázza a jelentés, hogy a 2002. és a 2003. év decemberi inflációs célban megegyezés van az MNB és a kormány között, s a célok elérhetők anélkül, hogy jelentős költségeket, veszteségeket okoznának a gazdaságnak.Az inflációs célok eléréséhez szükséges jelenlegi monetáris politika, az Európai Bizottság véleménye szerint is megfelelő a magyar gazdaság fejlődéséhez, és támogatja a makrogazdasági stabilitást.

A jelentés megerősíti a Magyar Nemzeti Bankot abban, hogy a jelenlegi monetáris politikát folytassa az euró bevezetéséig, melyet az MNB az ország kiemelt fontosságú stratégiai céljának tekint. A jelentés tényként állapítja meg, hogy a múlt év óta a költségvetés helyzete romlott. Ezért a 2003. évi költségvetéstől kezdve a hiányt gyors ütemben csökkenteni kell, különben veszélybe kerül a közösen kialakított inflációs cél elérése.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája