A Vodafone meghosszabbította az Antenna Hungária opcióját

MTI
Az Antenna Hungária Rt. (AH) és a Vodafone International megállapodott, hogy módosítja a V.R.A.M. részvényekre vonatkozó opciós szerződést, illetve vételi opciót ad az AH-nak a 2003-ban várható tőkemelésben kibocsátandó új részvények 30 százalékára - közölte az Antenna Hungária a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

A megállapodás alapján továbbra is biztosított az AH 30 százalékos részesedése a Vodafone márkanéven forgalmazó magyarországi társaságban. A megállapodás ugyancsak vételi opciót ad a magyar cégnek az RWE V.R.A.M.-beli részesedése 25 százalékára, amennyiben azt a Vodafone International veszi meg.

Az egy évvel ezelőtt, 2001. október 9-én aláírt opciós szerződés az Antenna Hungáriának lehetőséget biztosított arra, hogy a V.R.A.M. Rt. 2001. évi tőkeemelésében általa nem lejegyzett részvénycsomagot vagy annak egy részét 2002. október 10-ig lehívja.

Mivel a korábbi határidő lejárt, a most aláírt szerződés az Antenna Hungáriának újabb egy évre vételi opciót biztosít a Vodafone által tavaly lejegyzett részvényekre, vagy annak egy részére, a C sorozatú nem-szavazó részvények konverzióját pedig 2003. október 9-ig elhalasztják. A szerződés eredményeképpen az Antenna Hungária Rt. szavazati aránya 2003. októberéig továbbra is 30 százalék marad a V.R.A.M. Rt.-ben.

Várhatóan 2003 tavaszán további tőkeemelésre kerül sor a V.R.A.M. Rt.-ben. Amennyiben az Antenna Hungária Rt. a tőkeemelésben nem vesz részt, akkor ismételten C sorozatú nem-szavazó részvényeket bocsátanak ki. Az AH-nak ebben az esetben vételi opciója lesz e tőkeemelés során kibocsátott részvények 30 százalékára is, egészen a 2003. október 9-i konverzió napjáig.

Amennyiben a Vodafone International megvásárolja az RWE V.R.A.M. Rt.-ben meglévő részesedését, abban az esetben e részvénycsomag maximum 25 százalékára az AH-nak opciós joga nyílik 2003. október 9-ig.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47