Csökkent a Reuters bevétele

MTI
A brit Reuters Group, a patinás hírügynökséget, világméretű gazdasági és pénzügyi adatszolgáltatót és elektronikus piacot működtető csoport szerdán figyelmeztetett, hogy a második félévben a bevétele kevesebb lesz a vártnál, a pénzügyi szolgáltatások folytatódó romlása miatt. A társaság azt is bejelentette, hogy a harmadik negyedévben a bevétel 855 millió font volt, 7 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi harmadik negyedben. A hír- és az adatszolgáltatás bevétele 3 százalékkal 716 millió fontra csökkent - összehasonlítható alapon, vagyis a csoport összetételének változásait leszámítva 8 százalékos volt a visszaesés -, a 63 százalékos tulajdonú Instinet elektronikus tőzsdeügynökség, azaz nem hivatalos részvénypiac forgalma 25 százalékkal 141 millió fontra esett.

A közlemény szerint a második félévben a pénzügyi adatszolgáltatás és az értékforgalmazó terminálok bevétele várhatóan 6-7 százalékkal csökken, a korábban várt 5-6 százalékos csökkenés helyett, a tavalyi második félévhez képest.

Jövő év első felére 7-9 százalékos visszaesést valószínűsítettek. Megerősítették, hogy egész évre változatlanul 12 százalékos működésinyereség-rátát várnak, a csökkenő bevétel közepette. Hozzátették, hogy a jövő évi rátát nehéz megjósolni. Korábban 13 százalékot jósoltak maguknak a jövő évre.

A Reuters Group szerda délben 1,645 font volt a londoni értéktőzsdén - több mint tizenkét éve nem látott mélységben -, 43,5 pennyvel, azaz 20,91 százalékkal olcsóbb a keddi zárónál. Kedden 1,90 fonton nyitott. 1984-ben 1,20 fonton bocsátották tőzsdére a társaság részvényeit.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

2 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04