Hogyan apasztható legálisan a házipénztár?

Magyar Hírlap
A Magyar Hírlap által megkérdezett szakértő szerint érdemes még az idén gépet, berendezést, számítástechnikai eszközt, autót, ingatlant vásárolni az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választóknak, ha a házipénztárukban jelentős összegek halmozódtak fel.

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke elmondta: a törvényjavaslat szerint az úgynevezett immateriális javak (jogok, szellemi termékek) és tárgyi eszközök könyv szerinti (nettó) értékével csökkenteni lehet az eredménytartalékban lévő készpénzt.

Azoknál az eszközöknél, amelyeket amortizációval lehet leírni, ez nem kevesebbet jelent, mint hogy a jövőben esedékes (évenként 20 százalék) értékcsökkenési leírásra még az idén egyszerre kerülhet sor, mégpedig a házipénztár terhére.

A termőföldnél pedig a könyv szerint értékkel - a nettó eszközérték gyakorlatilag megegyezik a bruttóval - mérsékelhető a házipénztár, és az utána fizetendő adó is. Ennek azért van jelentősége, mert az eva választásának egyik feltétele, hogy az adózó vállalja: a házipénztárban felgyülemlett pénz (eddig ki nem vett osztalék) után a jelenleginél kedvezőbb, azaz 20 százalékos kulccsal három részletben fizeti meg az adót.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31