Ödön
2 °C
11 °C

A japán kormányfő kemény gazdasági lépéseket ígér

MTI
2002.10.18. 14:33
Koidzumi Dzsunicsiro kormányfő szigorú intézkedéseket jelentett be pénteken a japán gazdaság elhúzódó válságának leküzdésére. A parlament rendkívüli ülésén Koidzumi megerősítette elszántságát a banszektor rendbe tételére, a gazdaság élénkítésére és a defláció megállítására, kevés részlettel szolgált azonban a mikéntről. Koidzumi azt mondta, a gazdasági feltételek tovább rosszabbodnak, és ígéretet tett arra, hogy a kormány és a japán jegybank együttműködik a defláció megállítása végett és a japán gazdaság talpra állításában. A kormányfő közölte, hogy nem gondol pótköltségvetés beterjesztésére. A kormány olyan intézkedéseket akar tenni, amelyek vállalatok és pénzügyi intézmények átszervezését mozdítják elő.

A behajthatatlan hitelek megoldásának felgyorsításával a rossz hitelek problémáját Koidzumi a 2004-es pénzügyi év végére, azaz 2005 március végéig akarja megoldani. Bejelentette azt is, hogy 2004-ig több mint 1000 milliárd jen (8,2 milliárd euró) adócsökkentést akar elérni.

A tokiói értéktőzsde tizenkilenc éves mélyponton van, a munkanélküliség 5,4 százalékos és a vállalati csődök száma a második világháború óta a legmagasabb Japánban.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?