Prodi szerint rugalmasan kell alkalmazni a stabilitási paktumot

MTI
Az Európai Bizottság szóvivőjének pénteki brüsszeli nyilatkozata szerint Romano Prodi kitart a Le Monde-ban csütörtökön megjelent nyilatkozata mellett, amelyben "ostobának és merevnek" nevezte a valutauniós deficitkorlátozó szabályokat.

Jonathan Faull sajtótájékoztatóján elmondta: az EU-bizottság elnöke a nyilatkozat egyetlen szavát sem bánja és kiáll annak lényege mellett. Ez azt jelenti, hogy a paktumot okosan kell alkalmazni, tekintetbe kell venni az egyes gazdaságok realitásait és a merevség ostobaság.

Prodi a párizsi Le Monde-nak adott nyilatkozatában azt mondta: ő is jól tudja, hogy "mint minden merev döntés, a stabilitási paktum is ostoba", és ennél intelligensebb szabályozókra és nagyobb rugalmasságra lenne szükség. Mégis, a paktum az egység megteremtője a valutarendszerben, és "teljes őrültség lenne" szanaszét tartó gazdaságpolitikák megvalósítását lehetővé tenni - tette hozzá.

Prodi kijelentését több oldalról is bírálják az EU-ban. Az unió soros elnökségét ellátó Dánia kormányfője, Anders Fogh Rasmussen pénteken kijelentette, hogy a jövő heti brüsszeli csúcson az euróövezetre vonatkozó 1997-es stabilitási és növekedési paktum nem kerül napirendre - a találkozónak már megvan a két napirendi pontja -, és nincs szándékában bármiféle változtatást tenni a paktumban. Úgy vélte, a szerződés hatékony eszköz az európai gazdaságok stabilitásának fenntartásához, az erős és stabil Európa építéséhez.

Wolfgang Schüssel osztrák kancellár azt mondta pénteken, hogy a stabilitási paktumnak megvan a maga célja, "mindnyájan beleegyeztünk, és nem térhetünk vissza a korábbi politikához".

Az Európai Központi Bank (EKB) tanácsának tagja, az Osztrák Nemzeti Bank elnöke, Klaus Liebscher szerint azokat az euróövezeti országokat, amelyek megsértik a paktumot, meg kell büntetni. Az osztrák jegybank vezetője védelmébe vette a paktumot, mondván, hogy az alapot ad az euró értékének, egyúttal elutasította azokat a bírálatokat, hogy a paktum gátja a gazdasági növekedésnek.

Edmund Stoiber bajor miniszterelnök azt mondta, Prodi nem alkalmas az Európai Bizottság elnöki posztjára. Stoiber úgy véli, hogy Prodi a francia lapban csütörtökön megjelent nyilatkozatával elvesztegette az Európai Bizottságba vetett maradék bizalmat is.

Az 1997-es paktumban az euróövezeti tagországok kötelezettséget vállaltak az államháztartási egyensúly megteremtésére, de nem cikkelyeztek be határidőt. Megerősítették egyszersmind az euróövezeti tagság eredeti feltételét, hogy a hiány nem lehet nagyobb a GDP 3 százalékánál. A paktum szankciókkal fenyegeti a túllépőket, ezek sorában az első a figyelmeztetés.

Az Európai Bizottság, a világgazdasági bonyodalmak miatt, szeptemberben javasolta az euróövezeti országoknak, hogy az úriemberi megállapodásukban szereplő 2004-es határidő helyett legalább 2006-ra hozzák egyensúlyközelbe államháztartásukat. Ez az EU-bizottság olvasatában legföljebb 0,5 százalékos hiányt jelent a GDP arányában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25