Nem alkotmányellenes az ÁPV adómentessége

MTI
Nem alkotmányellenes a helyi adókról szóló törvénynek az a rendelkezése, amely az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-t illetően adómentességet állapít meg - tudatta az Alkotmánybíróság kedden közleményben.

A tájékoztatásból kiderül: az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ÁPV Rt.-nek a gazdasági társaságoktól eltérő funkciója, rendeltetése, szerepe megalapozhatja azt a jogalkotói mérlegelést, amelynek eredményeként az adómentességet megállapították.

- Ez nem ütközik az alkotmánynak a köztulajdon és a magántulajdon egyenrangúságát biztosító, azokat egyenlő védelemben részesítő rendelkezésébe - olvasható a közleményben.

Mint írják, nem alkotmányellenes a helyi adókról szóló törvénynek az a rendelkezése sem, amely szerint mentes a helyi adó alól a közhasználatú közlekedési tevékenységet végző adóalany, az e célra használt telek után.

A határozat szerint a közhasználatú közlekedési tevékenység közszolgáltató jellegű, alapvető és tömeges lakossági igényeket elégít ki, ezért megbízható, biztonságos teljesítéséhez kiemelkedően fontos érdek fűződik.

- Ennek érvényre juttatását az állam éppen ezért a maga eszközeivel, például adómentességgel elősegítheti - tartalmazza a közlemény, hozzátéve: e körben és erre tekintettel az adómentesség biztosítása nem tekinthető önkényesnek.

A közlés szerint minderre tekintettel az Alkotmányíróság az érintett rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19