Az AOL Time Warner is újraszámol

Napi Online
Az Aol Time Warner vezérigazgatója bejelentette, hogy cége módosítaná eredményadatait, vagyis az alaptevékenység nyereségét az elmúlt két évre visszamenőleg 97 millió dollárral venné vissza - írja a BBC.

A médiaóriáson belül az internet-üzletággal, az America Online-nal (AOL) van baj: egy belső vizsgálat szerint a cég a valósághoz képest 168 millió dollárral túlozta el bevételeit 2000 júliusától ez év június végéig. Az AOL háza táján egyébként sem mennek túl jól a dolgok, a reklám- és kereskedelmi bevételek a július-szeptemberi időszakban az egy évvel korábbi felére estek vissza. Az AOL azt követően indította meg vizsgálatát, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium, illetve az értékpapír- és tőzsdefelügyelet már nyomozni kezdett a cégnél.

A társaság júliusban egy 49 millió dolláros, helytelenül elkönyvelt tételt vallott be.Amúgy - az America Online kivételével - nem lehet panaszra oka az AOL Time Warnernek, a részlegek jól teljesítenek. A társaság a harmadik negyedévben 57 millió dollár, részvényenként 1 cent nettó nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 997 millió dolláros, illetve 22 centes mínusszal. A bevételek 6 százalékkal 10 milliárd dollárra nőttek, ám az egyszeri tételeket kiszűrve a részvényenkénti eredmény 24 centről 19-re csökkent.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19